Balázs Sándor emlékezett Tóth Sándorra, a Bolyai Egyetem Diákszövetségének egykori alelnökére, az egyetem párttitkár-helyettesére, akit megrázott a magyar egyetem megszüntetése. Egyszer kijelentette román kollégái előtt, hogy Lenin óta nem volt a nemzetközi munkásmozgalomnak igazi vezetője. Feljelentették a Securitatén, azt állították, hogy ezzel lebecsülte Gheorghiu-Dej szerepét. Kihallgatták, zaklatták. Az utcán egy milicista molesztált egy magyarul beszélő idős nőt. Tóth Sándor a nő védelmére kelt, erre őt is lebangyinozta a milicista. Tóth Sándor rájött, hogy a szép elmélet és a valóság összeegyeztethetetlen, később öngyilkos lett. A Babes-Bolyai Egyetem párttitkár-helyettesét csendben temették el, az egyetem vezetősége nem képviseltette magát. 1990-ben az RMDSZ négytagú küldöttsége tárgyalt az akkor még elnökjelölt Iliescuval. Balázs Sándor, a küldöttség tagja a Bolyai Tudományegyetem megszüntetését hozta fel, mint hibás döntést. Iliescu azonban helyesnek tartotta az egyetem megszüntetését. /Balázs Sándor: A Bolyai Egyetem megszüntetéséről. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./
1995. január 9.
Bodor Pál sok-sok érvet felsorakoztat, hogy válaszoljon írása címében /Miért nem lehetett besúgó Tőkés László?/ feltett kérdésre. A régebbi időkre emlékezve Tóth Sándor kolozsvári filozófiaprofesszorról /"ezer kockázatot vállalva járta be Erdélyt, oktatta tanítványait a bölcs nemzeti önvédelemre"/ és Gere Mihályról is pozitívan ír. Gere 1944-ben szabadult a börtönből, Ceausescunak is börtöntársa volt, fegyelmezett kommunista, titokban ő is segített. _ akadályozta meg Szabó T. Attila Erdélyi Magyar Szótörténeti Tárának betiltását, Ceausescunál tiltakozott Ion Lancranjan könyve ellen, Bodor Pál másfél évtizeddel ezelőtt Gere közbenjárását kérte az akkor még dési segédlelkész, Tőkés László érdekében, mert eljárást akartak indítani ellene, azonban Gere Mihály ezt meg tudta akadályozni. Tőkés László nem is tudhat erről, jegyezte meg Bodor. Gere Mihály volt az egyetlen, aki az utolsó, nevezetes 1989. dec. 22-i pártvezetőségi ülésen tiltakozott Ceausescu utasítása ellen, hogy lőjenek a tüntetőkre. A jegyzőkönyvből ezt az 1989 utáni hatalom urai törölték, enélkül jelent meg, kínos lett volna, hogy épp egy magyar száll szembe a diktátor utasításával. Hamarosan letartóztatták Gere Mihályt és népirtás vádjával 11 évre ítélték. Most többszörös rákműtétje után szabadlábon van. /Magyar Hírlap, jan. 9./
1995. április 7.
Rozsnyón rendezték meg márc. 31.- ápr. 1-jén a Szlovákiai Magyar Pedagógusok I. Országos Találkozóját, amelyen a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségét /RMPSZ/ Szőcs Judit tanárnő, az RMPSZ Kolozs megyei elnöke képviselte. Elmondta, hogy a tanácskozás idején belépett a terembe Lydia Bencová minisztériumi főosztályvezető és követelte, hogy a tanácskozást szlovákul folytassák. Sidó Zoltán, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke elmondta, hogy a SZMPSZ alapszabályzata szerint tárgyalásaik nyelve magyar és felajánlotta Bencovának a fordítást. Bencova ezt elutasította és távozott. Ezután jött a megtorlás: Tóth Sándor rozsnyói iskolaigazgatót és a helyi tanfelügyelőség magyar tagjait elbocsátották. Szőcs Judit a Szabadságnak nyilatkozva kifejtette, hogy szolidaritást vállal a tiltakozó szülőkkel és kollégákkal. /Szabadság (Kolozsvár), ápr. 7./
1995. június 3.
A Bolyai Tudományegyetem alapításának ötvenedik évfordulója alkalmából emlékülést rendez jún. 3-án Budapesten a Közgazdaságtudományi Egyetem és a Magyar Nemzeti Tájékoztatási Alapítvány. A felkért előadók között van dr. Csőgör Lajos professzor, a Bolyai Egyetem alapító rektora, Gáll Ernő, az egyetem volt prorektora, Antal Árpád irodalomtörténész, ny. egyetemi tanár, Tóth Sándor, a filozófiatörténet volt tanára, dr. Dóczy Pál, a marosvásárhelyi Orvostudományi Intézet ny. professzora, Horváth Andor, a kolozsvári Bolyai Társaság elnöke, a Babes-Bolyai Egyetem tanára, felkért hozzászólók Szabó T. Ádám nyelvész, tudományos kutató, B.Kiss Béla biológus, a budapesti Erdélyi Magyarok Egyesületének elnöke. A házigazda: Katona Szabó István. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 3./ Fodor Gábor művelődési miniszter üdvözölte a megjelenteket, majd a Pro Cultura Hungarica kitüntetést adta át Csőgör Lajos orvosprofesszornak. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 5./ Katona Szabó István, a Magyar Nemzeti Tájékoztatási Alapítvány elnöke - mint hajdani diák - bejelentette, hogy a napokban megalakult Budapesten a Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete és a Bolyai Alapítvány, amelyek fő célja a Bolyai Egyetem újraindulásának elősegítése. /Magyar Nemzet, jún. 6./
1996. március 22.
Tóth Sándor beszélt életútjáról. A háború után illegalista múlttal politikai karrier állt előtte, felhozták Bukarestbe, a Központi Bizottság tagja lett. Salamon József, későbbi nevén Bogdan Iosif hozta őt fel. Tóth Sándor viszont hamarosan közölte, hogy ő tanulni akar, így került Kolozsvárra. 1946-ban kezdődött a Gaál Gábor elleni hajsza, Emil Isac támadta őt meg a Romania liberában. Tóth Sándor az 1956-os forradalom után döbbent rá arra, hogy a rendszer nem reformálható meg. Ugyancsak belátta, hogy nincs mód megfékezni a román nacionalizmust, csak a világ közvéleménye segíthet. 1954-ben megbízták Tóth Sándort, hogy készítsen tanulmányt a magyar nacionalizmusról. Elkészült 110 oldalas tanulmányában úgy elemezte a magyar nacionalizmust, hogy "azt román sem teheti kirakatba". Romániában Gaál Gábor írásait kiadták, de meghamisított, meghúzott szövegek szerepeltek a kötetben, akkor Tóth Sándor átcsempészte Magyarországra az akkor már áttelepült barátjának, Tordai Zádornak az eredeti szövegeket. Ugyancsak barátjával írta meg a Jelentés Erdélyből című összefoglalást, amely Lázár György álnévvel jelent meg a párizsi Irodalmi Újságban. Ennek folytatását is megírta, az a Párizsi Füzetekben látott napvilágot. Tóth Sándort sok megaláztatás érte Erdélyben, 1988-ban áttelepült Budapestre. 1989-ben terjedelmes tanulmányt szentelt a román írástudóknak a román nacionálkommunizmusban vállalt szerepéről. Arra is kitért, hogy a román nacionalizmus hogyan fogja lerázni magáról kommunista múltját, hogyan fogja a magyarok, zsidók és egyéb "idegenek" nyakába varrni azt, amiből ők profitáltak a legtöbbet. A dolgozatot franciára fordítva a nyugati közvéleménynek és az emigrációnak szánta. Sajnos, nem jelent meg. 1991-ben adták csak ki románul Quo vadis Románia? címmel, Gelu Pateanu fordításában. Alig vette észre a könyvet néhány vatrás. Tóth Sándor Tamás Gáspár Miklóssal, előtte Kende Péterrel keveredett vitába. Tóth Sándor évtizedek óta dolgozik másik könyvén, amelyet Gaál Gábor életművéről ír Dicsőséges kudarcaink a diktatúra korszakából címmel. /Brassói Lapok (Brassó), márc. 22-28./
1997. január 30.
Jan. 29-e és febr. elseje között tartották meg Budapesten az Önkormányzati tudásátadás esélyei című konferenciát. E találkozó része a már két éve tartó önkormányzati tréningnek, amelyen a HTMH támogatásával és szervezésében a Kárpát-medence polgármesterei és más, önkormányzati tisztségviselők vesznek részt. A tizennégy erdélyi RMDSZ önkormányzati tisztségviselő, valamint három román nemzetiségű tanácsos részvételét az Ügyvezető Elnökség Önkormányzatokért és Területi Szervezetekért Felelős Főosztálya szervezte meg. Ezen kívül ? a HTMH külön meghívottjaként ? Romániából részt vett Verestóy Attila és Seres Dénes szenátor, Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester, valamint Petrozsény, Targu Jiu és Ramnicu Valcea polgármesterei. A konferenciát Kuncze Gábor belügyminiszter nyitotta meg, politikai bevezetőt mondott Törzsök Erika, a HTMH elnökhelyettese és Tabajdi Csaba politikai államtitkár. A magyar kormány részéről előadást tartott Zsuffa István, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára, Tóth Sándor PHARE-irodavezető és dr. Balázs István kormányfőtanácsos. Magyarország, Szlovénia, Horvátország, Felvidék és Délvidék meghívott előadói mellett, Erdélyből Kolumbán Gábor, a Hargita megyei tanács elnöke tartott előadást az Önkormányzatok részvétele, tapasztalatai önkormányzat-fejlesztési támogatási programokban címmel. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), febr. 3., 958. sz./
1997. december 12.
Dec. 12-én Nagyváradon mutatták be Tóth Sándor tanulmánykötetét /Dicsőséges kudarcaink a diktatúra korszakából - Gaál Gábor sorsa és utóélete Romániában 1946-1986, Polis, Kolozsvár, 1997/ . Tóth Sándor elmondta, hogy soha nem volt konjuktúra-téma Gaál Gáborral foglalkozni, 1989 előtt a hatalom tiltotta, a fordulat után pedig baloldaliság miatt vált gyanússá. /Bihari Napló (Nagyvárad), dec. 16./
1999. január 28.
A szegedi József Attila Tudományegyetemen évtizedek óta folyik a magyar középkor történetének kutatása. Megjelent Tóth Sándor László Levédiától a Kárpát-medencéig /Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 14. kötete/ című összefoglaló munkája. A könyv a szerző csaknem két évtizedes kutatásainak eredményét tartalmazza. Ez volt a témája az 1994-ben megvédett kandidátusi értekezésének is. /Demény Lajos: Magyarságtörténet a honfoglalás előtti században. = A Hét (Bukarest), jan. 28./
1999. október 10.
Gaál Gábor a kommunista diktatúra 1945 utáni első éveinek vezető marxista ideológusa volt, a Korunk főszerkesztője, egyetemi tanár, akadémikus. 1950-ben bírálni kezdték megjelent könyvét, a bírálat egyre hevesebb lett. A támadó cikkeket eddigi elvtársai /Csehi Gyula, Sőni Pál, Robotos Imre/ írták, élükön a nagyhatalmú Salamon Ernővel, aki a Iosif Bogdan nevet vette fel. Sokan a bírálatok hatásának tudták be azt, hogy szívroham végzett vele 1954-ben. Gaál Gábor kanonizációja megindult, volt tanítványai több könyvet adtak ki, a méltatások során az egykori marxista vezető hős, mártír és áldozat lett. Tordai Zádor /Legyünk realisták!, Magvető, Budapest, 1977/, Tóth Sándor /Dicsőséges kudarcaink a diktatúra korszakából. Gaál Gábor sorsa és utóélete Romániában 1946-1986. Balassi, Budapest, 1997/, Gáll Ernő /Számvetés, Komp-Press, Kolozsvár, 1995/ könyvei sorra tisztelegtek az elhunyt emléke előtt. Tóth Sándor még azt is kifejtette, hogy életművének azt a részét, amely jelenleg "értelmezhetetlen", azt az életműtől el kell különíteni. /Tehát a "dogmatikus" szellemű tanulmányait./ Tapodi Zsuzsa helyesen állapította meg, hogy ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni, ez Gaál Gábor szövegkorpuszának, életművének egyharmada, ezt akkor írta, amikor megvalósulni látszott az a rendszer, amiért harcolt, ekkor volt főszerkesztő, tanár. Ez tehát az életmű szerves része. /Tapodi Zsuzsa: A sors mint jelkép. A Gaál Gábor-i utóélet kultikus vonulata. = Helikon (Kolozsvár), okt. 10. - 19. sz./
1999. december 20.
A Transilvania Jurnal román lap dec. 16-i száma írta, hogy Magyar Bálint, az SZDSZ első embere Aradra látogatott, s a kegyelet koszorúját elhelyezte a magyar állampolgárságú Tóth Sándor gépkocsivezető emlékjelénél. Magyar Bálintot és kíséretét Tokay György szenátor, volt kisebbségi miniszter fogadta. Tokay kijelentette, hogy az RMDSZ nem ért egyet magánegyetem létesítésével, mert ennek az akkreditálása a tanügyi törvény szerint hat évet vesz igénybe. Sylvester Lajos megjegyezte: ez egyszerűen nem igaz, valójában az RMDSZ egyetért a magánegyetem létesítésével. Tokay emiatt csak a maga nevében nyilatkozhat. A Tokay-féle álláspont akkor válik érthetővé, ha mellé illesztjük Magyar Bálint nyilatkozatát: a magyar politikusok a magyar nyelvű felsőoktatásról tárgyaltak Andrei Marga miniszterrel, de "az egyetem kérdése belső konfliktusok miatt politikailag manipulált, emiatt az alapvető kérdés az átpolitizálás áldozatává válik". Magyar Bálint nem ért egyet az egyházi hátterű erdélyi magyar egyetem létesítésével Erdélyben, s a magyar kormány által felajánlott kétmilliárd forintot "elviselhetetlen tehertételnek" minősíti a magyar kormány számára. Magyar Bálint Tokay Györggyel egyetemben nem ért egyet azzal sem, hogy a schengeni egyezmény után különleges státust biztosítsanak a határokon kívül rekedt magyarok számára. "Vizsgával kell bizonyítanod, hogy magyar vagy?" - tette fel a kérdést, és provokatív illúziónak nevezte az egész elképzelést. /Sylvester Lajos: Gomolyfelhők a Gránic fölött. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 20./
2002. augusztus 26.
Augusztus 24-én Marosvásárhelyen a IV. Öregdiák Világtalálkozó részvevői ellátogattak a Bolyai Múzeumba, ahol Spielmann Mihály főkönyvtáros a Bolyai-kéziratok sorsáról beszélt. Az Öregdiákok Baráti Körének nevében Mátyás Zoltán számolt be arról, hogy gyémánt-, arany- és hűségfokozatú oklevéllel tüntetve ki azokat, akik jeles tettekkel, sikeres pályafutásukkal öregbítették az iskola hírnevét, vagy erkölcsileg illetve anyagilag támogatták az iskolát. A neves Bolyai-kutatók közül dr. Kozma Béla, dr. Kiss Elemér és dr. Weszely Tibor gyémánt Oláh Gál Róbert, Oláh Anna és T. Tóth Sándor, az iskola ma 90 éves egykori igazgatója aranyfokozatot kapott. A továbbiakban oklevéllel ismerték el mindazoknak a volt bolyais diákoknak a tevékenységét, akik tudományos illetve művészeti téren alkottak maradandót, akik kimagasló közéleti szerepet töltöttek, töltenek be. Gyémántfokozatú oklevelet nyújtottak át dr. Csiha Kálmán nyugalmazott püspöknek, dr. Sárpataki János nyugalmazott esperesnek és Tőkés Eleknek, akik elősegítették a Református Kollégium újraindulását. Az utolsó napon az emléktáblák leleplezése, a díszterem, sportpálya és tornacsarnok névadó ünnepsége, valamint koszorúzás után felolvasták a zárónyilatkozatot. Kiss József nyugalmazott tanár emlékezett az évtizedekig rejtegetett, megsemmisítésre ítélt emléktáblákról és a táblák méltó helyükre való visszahelyezéséről. Augusztus 25-től a Bolyai Farkas Líceum díszterme Bolyai János nevét viseli, a sportcsarnokot és a sportpályát a nagy hírű iskola két volt tanáráról, Horváth Andrásról illetve Fülöp Györgyről nevezték el. Horváth András (1911-1951) a "mozogj, sportolj, fejleszd magad harmonikusan!" életelvét tarisznyálta útravalónak minden tanítványa számára. Fülöp György tanár (1921-2001) életének több mint felét iskolája falai között töltötte el. A zárónyilatkozat szerint az oktatók és diákok sorából kiemelkednek a világhírű tudósok, Bolyai Farkas és fia, Bolyai János. Az iskola épületét, anyagi javait 1948-ban államosították, majd 1960-tól kezdődően fokozatosan egyre több román tannyelvű osztályt telepítettek az intézménybe, a magyar osztályok számának csökkentésével párhuzamosan. Felhívnak mindenkit, hogy az iskola magyar tannyelvű státusa visszaállításán és ennek a jellegnek megőrzésén munkálkodjon. A IV. Bolyai Világtalálkozó záróakkordjaként koszorúzási ünnepségekre került sor. /Antalfi Imola, Bodolai Gyöngyi, Korondi Kinga: Véget ért a IV. Öregdiák Világtalálkozó. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 26./
2002. október 3.
Befejeződött az 1989. dec. 23-án Aradon hősi halált halt hódmezővásárhelyi Tóth Sándor kopjafájának restaurálása, és az okt. 2-án ismét a helyére került. A keményfából készült kopjafát - amelyet 1990 tavaszán székelyudvarhelyiek ajándékoztak Aradnak - kikezdte az idő. /Helyére került a kopjafa. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 3./
2003. október 21.
Néhány hónapja jelent meg Gáll Ernő (1949-től 1989-ig a Babes-Bolyai Egyetem professzora, 1957-84 között a Korunk főszerkesztője) titkos naplójának első kötete az 1979- 1990 közötti évekből /Polis Kiadó, Kolozsvár/, következik majd a második kötet az 1990-2000 közti eseményekről. Gáll Ernő /sz. Nagyvárad, 1917/ az egyetemet a magyar időkben végezte be filozófia szakon, a hírhedt numerus clausus dacára. 1944-ben Buchenwaldba deportálták. 1945-49 között a kolozsvári Igazság főszerkesztője volt; 1949-től a Bolyai (majd Babes-Bolyai) marxizmus-leninizmus katedrájának professzora. 1957-től az újraindította Korunk folyóirat főszerkesztője volt 1984-es nyugdíjazásáig. 1989 után is aktív közéleti férfi, sokat közöl, szerepelt 2000-ben bekövetkezett haláláig. A napló írásának kezdése egybeesik a "hivatalos" cenzúra megszüntetésével; ezt egy súlyosabb, képmutatóbb, fenyegetőző irányítás váltotta fel, a Központi Bizottság "magyar bizottsága" részéről, akik az ún. magyar vezetőket sakkfiguraként tologatták. Ezek közül a naplóban igen elítélően Koppándi, Pezderka, Szász Béla, Vincze, Szilágyi Dezső elvtársak neve szerepel. A naplóban a legmeglepőbb az a kommunizmussal szembeni, szokatlanul élesen kritikus és önkritikus hang. Ilyen az egyenlőségjel, amely a szerző szerint a kommunizmus és fasizmus közt létezik (a holokauszt és Gulág összehasonlíthatósága). Ilyen Izrael állam szellemiségének (bigott, primitív) elítélése. Sokkoló azok (köztük önmaga) elítélése, akik még a háború előtt léptek be a sztálini kommunista pártba, noha (az újságokból stb.) ismerték a szovjetunióbeli rémségeket; bevallása szerint ezen híreket betegesen elhessegették maguktól. "Mennyire tekinthető erkölcsi értéknek a bátorság, helytállás, a szenvedések hősies elviselése - egész a mártíromságig -, ha ez utópisztikus, téves politikát szolgált?" - kérdi önmagától is, lefokozva a nem valló Józsa Béla mártír voltát - betyárbecsületté. Az illegális pártról: "Megdöbbentő a zsidók, értelmiségiek részaránya (66 százalék) a mozgalomban, kiknek a pártja a kommunista párt, mely társadalmi csoportnak a rendszere?" Talán saját magára és mai többi "damaszkuszi utasunkra" gondolva: "Ha abszolút elutasítjuk a marxizmus korszerűsítését, miért honorálni egy marxista állandó önrevízióját?" Mindig is divat volt, hogy egy-egy folyóirat főszerkesztője a humánértelmiség vezetője szerepében tetszelegjen. Az Utunk főszerkesztőjének, az uralkodói-inkvizítori megnyilvánulású Gaál Gábornak voltak ilyen allűrjei. A napló idején négy lap főszerkesztője küzdött e főkolomposi pozícióért: Gáll Ernő (Korunk), Létay Lajos (Utunk), Huszár Sándor (A Hét), Hajdu Győző (Igaz Szó), egymással sokszor feszült viszonyban. Szellemi vezetői ambíciói következtében G. E. igen sok "értelmiségivel" tartott kapcsolatot, munkáit dedikálta nekik, könyveiket ismertette: a naplóban ezek neve száz felett van. Különös társaság: céljuk az állandó önmutogatás, "közlés", ha van érdekes téma, ha nincs. Gáll nem kivétel, pályatársaival hol összevész, hol kibékül. Naplójában nem fukarkodik ilyenkor a jelzőkkel, mint például: Bretter Zoltán pökhendi, Balogh Edgár demagóg, naiv, képmutató, irreális, Benkő Samu sértődős, gőgös, arisztokratikus, Herédi Gusztáv bárdolatlan, felületes, Kántor Lajos szürke, fumigáló, Jordáky Lajos becsvágyó, gyűlölködő, Létay Lajos pitiáner, surmó, Méliusz József paranoiás, dühöngő, rigolyás, Panek Zoltán pimasz, patologikus, Huszár Sándor aljas, pimasz fickó, hiú, Sütő András fölényeskedő, lefitymáló, nem él a közéletben, Tóth Sándor intoleráns, Heller Ágnes és Tamás Gáspár Miklós tenyérbe mászó, pökhendi stb. Akad, akiket csak dicsér (például az Ilie Verdetnek súgó Gálfalvi Zsoltot, Lászlóffy Aladárt, Szász Jánost, sőt az ifjú Salat Leventét stb.). Két legkiválóbb költőnk (Kányádi Sándor és Szilágyi Domokos) jellemzésétől tartózkodott. Egyértelműen gonosz G. E. szerint Rácz Győző, utóbb a Korunk főszerkesztő-helyettese. G. E. sajnálatraméltó megnyilvánulása, mikor 1989 őszén (a magyarországi, bulgáriai stb. rendszerbukások hatására) így írt: "Magyarországon a baloldal diszkreditálva, elanyátlanodva, magatehetetlenül számolja fel önmagát, mindez az én további ellehetetlenedésemet jelenti, csak az itthoni peremélet marad számomra - pillanatnyi távlat nélkül". Korainak bizonyult a magyar kommunisták siratása, csak átmeneti volt "elanyátlanodásuk"... Az 1989. decemberi fordulatkor felismerte. lehetséges a kommunizmus túlélése, elég, ha Ceausescut áldozzák fel. Barátaival részt vett a mai RMDSZ megalakítására szólító felhívás (Hívó szó) megfogalmazásában-aláírásában. E kiáltványban Gáll és társai elítélik Ceausescut és klikkjét, de a kommunizmust nem. Az embernek az az érzése támad Gáll Ernő naplóját olvasva, jegyezet meg Nagy László, hogy a Ceausescu-rezsim politikai rendőrsége, a Securitate hülye volt, mert a politikai és kulturális kulcspozíciókban (az örökös bűnbakká tett Hajdu Győzőt kivéve) mind ellenállók ültek, és nemcsak a folyóiratok szerkesztőségeiben, de minden intézménynél (például: rádió - Csép Sándor, televízió - Bodor Pál, Kriterion Kiadó - Domokos Géza), ahol még magyar főnökök egyáltalán megmaradhattak. /Nagy László, Kolozsvár: Gáll Ernő meglepő naplója. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 21., újraközölte: Szabadság (Kolozsvár), okt. 29./
2003. november 7.
1989 után tovább dicsérgettek egyes illegalista kommunistákat, ezért 1993-tól Nagy László kénytelen volt ezt-azt egyoldalúan cáfolni Luca László, Balogh Edgár, Méliusz József, Gaál Gábor és Gáll Ernő esetében. Fey László vádolta Nagy Lászlót, hogy véleménye túl határozott. Ez igaz, ismerte be, hisz ezt kizárólag az illegális kommunisták írásaira, emlékirataira alapozta (Nagy István, Balogh Edgár, Kacsó Sándor, Robotos Imre, Méliusz József stb.), Gaál Gábor esetén Tóth Sándor könyveire is. Nagy László mentségére elmondta, hogy audienciát kért a fenti illegalistákkal kapcsolatban (levél útján) pl. Balogh Edgártól (majd fiától), Gáll Ernőtől, Dávid Gyulától, Lászlóffy Aladártól, Bodó Barnától, Bodor Páltól stb., sőt Muzsnay Magdától is. Ki udvarias, ki udvariatlan levélben utasította el. /Nagy László: Egyoldalúság. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 7./
2004. március 16.
Márc. 14-én Marosludason a helyi (andrássytelepi) Petőfi Sándor Általános Iskolában megtartott ünnepi műsor keretében bronzba öntött Petőfi-emlékplakettet avattak, amely a szászrégeni Tieme Nóra alkotása és a budapesti Urbán Tibor vállalkozó támogatásával készült el. Ünnepi beszédet Máté András iskolaigazgató és Tóth Sándor helybéli EMKE-elnök, valamint dr. Ábrám Zoltán, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke. /Petőfi-emlékplakett avatása. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 16./
2004. december 17.
Dec. 16-án folytatódott Temesváron az 1989. decemberi forradalom 15. évfordulójának emlékünnepsége. A résztvevők megtekintették az épülő Új Ezredév református templomot, majd az 1989. Temesvári Forradalom Emlékmúzeumába mentek. Tőkés László püspök a forradalom győzelméért életüket áldozó mártírok és sebesültek emberi nagyságát méltatta, közülük név szerint is kiemelve a hősi halált halt hódmezővásárhelyi Tóth Sándort és Újvárossy Ernőt. A segélyt hozó gépkocsivezető áldozatát Koszó Péter, Hódmezővásárhely alpolgármestere és Ágoston Lajos, az akkori konvoj résztvevője méltatta. A nap ünnepi gálaműsorral zárult a Temesvári Kulturális és Művészeti Központban. /(Sipos): Hősök emlékezete. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 17./
2004. december 18.
Ellenállók és rendszerváltók címmel nemzetközi tudományos értekezlet kezdődött Temesváron, a temesvári forradalom 15. évfordulójának szentelt rendezvénysorozat keretében. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület szervezte konferencia megnyitóján részt vett Gheorghe Ciuhandu, Temesvár polgármestere, Szabó Vilmos politikai államtitkár, Bálint-Pataki József HTMH elnök, Terényi János, bukaresti magyar nagykövet, Tőkés László református püspök, Nicolae Corneanu, Temesvár ortodox püspöke, Toró T. Tibor parlamenti képviselő, dr. Bodó Barna politológus (mint moderátor), megjelentek magyarországi és erdélyi politikusok, közéleti személyiségek is. Szabó Vilmos és Bálint-Pataki József a 89-es forradalmak legnagyobb hozadékának tartotta azt, hogy a kelet-európai nemzetek – köztük a magyar és a román is – újból elfoglalhatják helyüket a közös Európában. Nicolae Corneanu ortodox püspök szolidaritását és háláját fejezte ki Tőkés Lászlónak, aki – és erről egy egész ország megfeledkezett – a decemberi forradalom szikrája volt. Dercze Tamás, Újpest polgármestere éles szavakkal ostorozta a jelenlegi magyar kormányt, amely „magyart magyar ellen uszított". Koszó Péter, Hódmezővásárhely alpolgármestere Tóth Sándornak, a román forradalom egyetlen magyarországi áldozatának emlékét idézte fel, aki egy segélyszállítmánnyal érkezett 1989 decemberében Romániába és egy lesipuskás golyója oltotta ki az életét. /(Pataki Zoltán): Ellenállók és rendszerváltók. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 18./
2005. január 24.
A közép-európai kulturális örökség maradandó értékeit villantja fel a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban a múlt héten megnyílt tárlat. A Középkori falképek Európa szívében címet viselő tablókiállítás – az európai nagyvárosokat bejárva – most Háromszéken látható. Az európai kultúra nem ért véget Bécsnél – emelték ki büszkeséggel a szlovák és magyar szervezők, s egyben a tekintetben is példát nyújtanak, hogy két európai ország összefogva, együttműködve villantják fel a Kárpát-medence közös kulturális örökségét, a falképekben, templomi freskókban megelevenített Szent László legendát, a funkcionalitás szerepét is betöltő szentírás magyarázását. A tárlatmegnyitón jelen volt, a kiállítás védnökségét is ellátó Terényi János bukaresti és Jan Soth szlovák nagykövet. /Az európaiságot jelképezve. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 24./ Marosludas tánckedvelő magyarsága és románsága köszöntötte január 22-én a Hajdina néptánccsoportot fennállása ötödik évfordulóján. Kezdetben Tóth Sándor hittanár kezdte szervezni a csoportot. /Bölöni Domokos: Európa Marosludason. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 24./
2005. február 22.
T. Tóth Sándor a kolozsvári Bolyai Egyetem, majd Babes–Bolyai Tudományegyetem nyugalmazott tanára, évtizedeken keresztül oktatta a matematika történetét. Most megjelent Az erdélyi matematika története /Kriterion Kiadó/ című könyve több mint 50 évi kutatómunka gyümölcse. A szerző az erdélyi matematikatörténetet beleágyazta az egyetemes matematikatörténetbe. /Dezső Gábor: T. Tóth Sándor: Az erdélyi matematika története. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 22./
2005. december 27.
Másfél évtizede hagyomány immár, hogy december 23-án koszorúzzák meg a Maros-parton az 1989-es forradalomban Aradon elesett egyetlen külföldi állampolgár, a hódmezővásárhelyi Tóth Sándor 1990-ben székelyudvarhelyiek adományaként felállított kopjafáját. A romániai forradalom hírére Hódmezővásárhelyen órák alatt összegyűjtött jelentős segélyekkel Aradra jött Tóth Sándor gépkocsivezetőt itt lőtték agyon teherautójának kabinjában december 23-án valamivel éjfél után. A megemlékezésen részt vett az elhunyt özvegye és Hódmezővásárhely város alpolgármestere, Koszó Péter egy küldöttség élén. Az aradiak képviselői is megjelentek. /-r –a: Sándor kopjafájánál. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 27./
2006. február 13.
Országos vezetőséget választott első konferenciáján az RMDSZ Nemzeti Szabadelvű Kör (NSZK) nevű platformja. A hét végén Sepsiszentgyörgyön megtartott, képzéssel összekötött értekezletre az alapítás első évfordulóján került sor. A platformot olyan fiatalok alapították, akik a politizálás RMDSZ-en belüli útjait keresik, a nemzeti liberális eszmék ideológiai alapján állva. A meghívott Sógor Csaba RMDSZ-szenátor arra buzdította őket, működjenek közre az egykori Reform Tömörülésből az RMDSZ-ben maradtakkal. A konferencián elhangzott előadások az erdélyi magyarság történetének korszakváltásáról, a sajtó, valamint a vállalkozók közéletben játszott szerepéről szóltak. Megválasztották a vezetőséget (titkár Tóth Sándor, alelnökök: Klárik Attila, Szőcs Endre, Dénes Judit és Dénes István, akik felváltva, féléves turnusokban töltik be az elnöki tisztséget), s célul tűzték ki az országos szervezeti struktúra kiépítését. /(b. kovács): Színre lép az új platform (NSZK-konferencia). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 13./
2006. július 1.
A magyar honfoglalást a Kárpát-medencében kisszámú idegen történeti forrás említi, s ezek is időrendi pontatlansággal. Lehet-e biztosan a honfoglalás időpontjának a 895-ös vagy a 896-os évet tekinteni? Ezzel a kérdéssel kapcsolatban a legújabb történeti kutatás állapítja meg, hogy ,,895–900 között szállták meg a magyarok a Kárpát-medencét egy vagy két fázisban” (Tóth Sándor László: A honfoglalás időpontja, Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominatae Acta Historica, Tomus. CII. Szeged, 1995.). Történeti tény, hogy a Bizánccal szövetséges magyarok 894-ben megtámadták Simeon bolgár kánt, aki a Bizánc ellen indított hadjáratának irányát megváltoztatva a magyarok ellen fordult, de vereséget szenvedett. A Bizánccal kibékült bolgárok megverték az Árpád fia, Levente által vezetett magyar sereget, s ugyanakkor a bolgárok új szövetségesei, a besenyők is megtámadták a magyarok etelközi szállásait. Emiatt az etelközi magyarok s Levente seregének maradványai a Keleti-Kárpátok szorosain keresztül Erdélybe jöttek. A honfoglalásnak ezt az útvonalát a honfoglalás kori régészeti leletek is bizonyítják. Ezek a Tusnádi- és az Ojtozi-szoroson keresztül vezető utak mentén kerültek elő Háromszék területén. A legjelentősebb honfoglalás kori lovas sírt Sepsiszentgyörgyön, az Olt bal oldali partján, az Eprestetőn 1943-ban találták meg. A csontváz mellett egy kard, egy lándzsacsúcs, vasdarabok, (valószínű, vaskengyel maradványai), lókoponya s lólábszárcsontok voltak. Egy másik lovas sír Köpecen, ugyancsak az Olt völgyében került felszínre, s leletei a budapesti Földtani Intézetbe kerültek. Egy lovas sírt pedig Kőcsukkon a két világháború között, kőrobbantás alkalmával találtak. A Feketeügy völgyéből ismeretes a Réty–Eresztevény közelében – jelenleg Maksa községhez tartozik – levő Zádogostető nevű magaslaton egy lovas sírból előkerült vaskengyel és vaslándzsacsúcs. Ugyancsak lovas sír melléklete lehet az a szablya is, amelyet magyar honfoglalás kori edénnyel együtt találtak 1907-ben Kézdivásárhely és Bereck között. Feltehetőleg lovas sír tartozékai Zalánban a Sasos-völgyben, valamint Kézdimárkosfalván a Kismart nevű helyen előkerült vaszablák is. A Gesta Hungarorum a magyarok útvonalát jelöli meg, mégpedig a Kárpátok szorosain keresztül, s megpihenésüket, vagyis letelepedésüket Erdélyben. Az Olt, valamint a Feketeügy völgyében talált honfoglalás kori régészeti leletek alátámasztják a Gesta Hungarorum adatait. Nem hihető el, hogy a tusnádi Olt-szorost, valamint az ojtozit a magyarok őrizetlenül hagyták volna. Ezt bizonyítja, hogy a megszilárdult magyar királyi hatalom már a XII. században a Keleti-Kárpátok külső lejtőjére helyezi a magyar állam határát, amit a Piatra Neamt melletti Batca Doamnei-en feltárt magyar erődítmény, település és temető bizonyít. /Székely Zsolt: A honfoglalás Délkelet-Erdélyben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 1./
2006. október 19.
Dicsőszentmárton szépen felújított, magyar művelődési központtal – az egykori zsinagógával – rendelkezik. Dr. Kakassy Sándor elmondta, egyik legfontosabb mostani rendezvényük a minapi közös, magyar-zsidó múzeumavató volt. Legközelebb október 23-án rendeznek ünnepélyt, előreláthatólag fotókiállítással gazdagítva, és most alakul a Sárga rózsa nevet viselő nyugdíjasklub is. November 5-11-e között tartják a Dicsőszentmártoni Magyar Kulturális Napokat. Október 22-én ünnepelik a helyi Sipos Domokos Művelődési Egyesület kórusa fennállásának 15. évfordulóját, a hónap végén pedig a helyi népszínház utazik Gyergyószentmiklósra, a Figura Stúdió Színház által szervezett találkozóra. Szászrégenben működik a Tamás Ibolya által vezetett bábcsoport és gyakorol az Ölvedi Rozália vezette néptánccsoport is. A szászrégeni Kemény János Társaság minden hónapban új rendezvénnyel jelentkezik, legutóbb Bíró Donát monográfiáját mutatták be. Marosludason, amint Tóth Sándor tanár és szervező tájékoztatott, legközelebbi rendezvényük november 11-én lesz, a helyi Hajdina Néptánccsoport fennállásának hetedik évfordulóját ünneplik Egy álom és három a tánc címen. A néptánccsoport a Művelődési Ház égisze alatt működik. A jövőben turnéra indul a tánccsoport, körbejárják a vidéket, de meghívást kaptak Korondra és Holtmarosra is. Novemberben dr. Keszeg Vilmos professzor A Mezőség babonái című kötetét mutatják be. Október 23-án koszorúznak a marosludasi temetőben. A marosvásárhelyi Ariel Színház három bérletes előadással jelentkezik Nyárádszeredában. Nyárádszeredába várják a marosvásárhelyi Nemzeti Színházat is. /(N. B.): Virtuális kultúrkör, avagy vidéki évadkezdés. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 19./
2007. augusztus 28.
Elhunyt T. Tóth Sándor matematikatörténész /Torboszló, 1913. – Kolozsvár, 2007. aug. 21./, a marosvásárhelyi református kollégium utolsó igazgatója. A Bolyai, majd az egyesített Babes–Bolyai Egyetem oktatója volt 1977-es nyugdíjazásáig. A matematika történetével még aktív tanárkodása idején kezdett el foglalkozni. Abban a szerencsés helyzetben volt, hogy végigjárhatta Erdély könyvtárait, levéltárait, és mikrofilmre vehette a matematikával kapcsolatos dokumentumokat. 1972-ben és 1974-ben két román nyelvű könyvben foglalkozott a számok elterjedésének történetével Erdélyben és román fejedelemségekben, valamint az első román nyelvű erdélyi matematikai kéziratokkal. 1971-ben vaskos matematikatörténeti litografált egyetemi jegyzetet adott ki. Tudománytörténeti munkássága nyugdíjba vonulása után teljesedett ki. Számtalan cikket, tanulmányt közölt különböző folyóiratokban. 1988-ban Budapesten Szabó Árpáddal közösen jelentette meg a Matematikai műveltségünk keretei c. könyvet, majd 2004-ben a Kriterion adta ki Az erdélyi matematika történetéből c. könyvét, amely a kezdetektől a XIX. század elejéig foglalja össze a matematika fejlődését Erdélyben. Az utóbbi három évben három matematikatörténészt vesztettünk el, írta Kása Zoltán professzor. 2004-ben Filep László nyíregyházi (az erdélyi matematika ismerője és kutatója), tavaly Kiss Elemér marosvásárhelyi professzor távozott. És most T. Tóth Sándor tanártól és kollégától is búcsúznunk kell. /Kása Zoltán: Emlékezés T. Tóth Sándorra (Torboszló, 1913 – Kolozsvár, 2007). = Szabadság (Kolozsvár), aug. 28./
2007. december 27.
1990 tavasza óta áll Aradon, a Maros-parton Tóth Sándor kopjafája, s azóta minden december 23-án koszorúk kerülnek rá. 1989. december 22-én estefelé a hódmezővásárhelyi Tóth Sándor saját kamionjával a szülővárosának polgárai által a romániai forradalom hírére összegyűjtött segélyeket hozta, s itt, a várhídtól néhány méternyire érték a halálos lövések a december 23-ra virradó éjszakán. Ő volt az aradi forradalom egyetlen külföldi áldozata. Emlékére állították a kopjafát a várhíd közelében, s nevezték el róla a sétánnyal párhuzamos utcát is. A hagyományos koszorúzáson jelen volt Tóth Sándor özvegye, a testvérváros, Hódmezővásárhely önkormányzatának küldöttsége, az aradi és Arad megyei önkormányzat képviselői és az aradi forradalmárok küldöttsége. Bognár Levente aradi alpolgármester hangsúlyozva: “Tóth Sándor hidat épített a két város, Arad és Hódmezővásárhely közé, áldozata pedig örök emlék marad számunkra”. Valentin Voicila, a 18 évvel ezelőtti aradi forradalom vezéralakja, aki 1989-ben ott volt Tóth Sándort temetésén, és azóta minden esztendőben jelen van a Maros-parti koszorúzáson, ezúttal a 2006-ban prózában írt poémáját olvasta fel Tóth Sándorról és a forradalom vértanúiról, akik embertársaik iránti szeretetből áldozták életüket. /-r –a: Koszorúzás Tóth Sándor kopjafájánál. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 27./
2008. december 24.
Megkoszorúzták az 1989 decemberében Aradon a várhíd lábánál mártírhalált halt Tóth Sándor kopjafáját. Rövid megemlékezést, imát mondott Timotei Seviciu aradi ortodox püspök, Király Árpád marosi főesperes és Valentin Voicila a forradalom aradi vezéralakja. Ezt követően Bognár Levente alpolgármester vezetésével egy kisebb csoport Hódmezővásárhelyre utazott, hogy megkoszorúzzák Tóth Sándor sírját. /Irházi János: Koszorúzás a kopjafánál. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 24./
2009. június 13.
Aradon a korabeli civilszervezetek, mindenekelőtt a Kölcsey Egyesület, a Honvédegylet, a Kossuth és az Asztalos Asztaltársaság, a Színügyi kiharcolták a hármas célt, amellyel méltó emléket állítottak az 1849. október 6-án a várban és a közeli mezőn kivégzett 13 honvédtábornoknak: a vesztőhelyi obeliszket, a Szabadság-szobrot és a ‘48-as ereklyemúzeumot. A vesztőhelyi obeliszk, a Szabadság-szobor túl nagy szálka volt Ferenc József szemében. Az aradi szoboravatásról 1890. október 6-án –óvatosságból – testületileg hiányoztak a politikusok. Voltak Arad város, a megye egykori szellemi nagyságaira utaló táblák is: Munkácsy Mihály aradi éveit megörökítő, illetve a Fábián Gábor-házon elhelyezett tábla Aradon. Radnán Kossuth utolsó hazai földön eltöltött éjszakájának emlékére vagy Majláthfalván az iskolaalapítók tiszteletére elhelyezett tábla, többek között. Arad műszaki nagyjairól nem emlékeztek meg eleink. Boros Béniről, a zseniális vasútépítő mérnökről teret neveztek el ugyan, de az ACSEV-palota fala, ahol élt és alkotott, azóta is üresen maradt. Weitzer Jánosnak is volt egy kis mellszobra a gyárudvaron, akárcsak az élesztő- és szeszgyárat alapító Neuman fívérek közül Edének, de ezekről csak a gyár dolgozói tudtak. A két világháború közötti időszak első felében eltüntették a magyar vonatkozású szobrokat, táblákat a város köztereiről, parkjaiból és a házfalakról. A ‘70-es évek derekán emléktáblák tűntek fel a munkásmozgalom különböző mozzanatairól (Ujj János könyvében megtalálható a teljes ”választék.) 1989 után elsőként egy román és egy magyar nyelvű emléktábla jelent meg Tóth Sándor, a forradalomban Aradon hősi halált halt hódmezővásárhelyi magyar sofőr mementójaként. Aztán a minorita kultúrház előcsarnokának falán helyezhették el a hálás utókor apró jeleit: Tóth Árpád Aradon született költő, Lóczi Lajos geológus földrajztudós, Znorovszky Attila népművelő, majd Simonyi Imre ezredes, az aradi vár egykori rabja kapott emléktáblát. A református templomban Fábián Gábor polihisztorról, a Magyar Tudományos Akadémia tagjáról, a templom egyik alapítójáról és Kazinczy Lajosról emlékeztek meg táblaavatással, a minorita templomban a másik három ‘48-as aradi mártír – Ormai Auffenberg Norbert, Lenkey János és Hauck Alajos – kapott közös emléktáblát. Később sikerült felállítani az első utcai táblát Damjanich tábornok emlékére. Következett Rozsnyay Mátyás, a tudós gyógyszerész. Közben szaporodtak román részről is a megjelölésre érdemes épületek. Bukaresti sugallatra hatalmas csúsztatással szövegezték meg a pályaudvar peronján elhelyezett táblát az aradi vasút 150 évéről: Romániának az akkori eseményekhez semmi köze nem volt. Se Arad, se Kürtös nem tartozott oda. Sőt még Románia se volt, csak különálló fejedelemségek. /Puskel Péter: Emléktáblák a régióban. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 13./
2009. június 22.
A Gyimesi Évát ismerő magyar értelmiségiek megosztottsága derül ki már a hetvenes évek végéről származó lehallgatott forrásokból és feljelentésekből. Miközben a Szekuritáté alkalmazottai egyértelműen a nacionalista-irredenta beállítottságú személyek közé sorolják őt, a célszemélyt, a korabeli erdélyi értelmiség egyik legelismertebb alakja, Balogh Edgár kétségbe vonta Gyimesi Éva, a magyar tanszék fiatal asszisztensének nemzeti elkötelezettségét. A Gyimesi Évával foglalkozó megfigyelési dossziéban az egyik feljegyzés /1974. október 29./ szerint „Balogh Edgár beszélgetést folytatott Könczei Ádámmal bizonyos zsidó értelmiségiek pozíciójáról az együtt élő magyar nemzetiséggel kapcsolatban. Adott pillanatban Balogh Edgár fölvetette a kérdést, hogyan lehetne rávenni Cseke Pétert, hogy kivonuljon azon zsidók köréből, akik befolyásolják őt, és akiknek hatása alatt támadni kezdte Balogh Edgárt az Intelmek című könyvében írottakért, amelyben az anyanyelv helyzetével és a nép feladatainak problematikájával foglalkozott. Balogh Edgár ugyanezen témában vonta felelősségre Cseke Pétert /1978. január 27./ mondván, miért nem tesz meg mindent, hogy feleségét /Gyimesi Évát/ kivonja e károsan ható zsidó körök befolyása alól. Szigeti József professzor, a magyar irodalom tanszék vezetője arról beszélt /1976. május 5./, hogy Cseke Éva a tanszéken szubverzív nacionalista tevékenységet folytat a kollégák és a hallgatók körében. Minden rossz kútfeje – így nevezte őt, akinek tevékenységében Láng Gusztáv adjunktus és Tóth Sándor filozófia oktató (docens) a szövetségesei. Az egyik besúgó, „Rusz Péter” 1989. június 13-án úgy minősítette a célszemélyt, hogy zsidó, kozmopolita orientációjával nem hogy szolgálni kívánná az erdélyi magyar kisebbség érdekeit, hanem egyenesen kártékony hatást fejt ki tanárként és irodalmárként egyaránt. „Rusz Péter” a célszemély házassági konfliktusát a kozmopolita – népi beállítódás ellentétéből vezette le. /Gyimesi Éva: Nemzeti és/vagy kozmopolita. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 22./
2009. augusztus 18.
A 81 éves Bitay László matematikus, nyugdíjas egyetemi tanár emlékezett a Bolyai Tudományegyetem matematika karának legidősebb, köztiszteletben álló tanárára, Gergely Jenő professzorra. 1948-ban került a Bolyai Egyetemre a kolozsvári Mariánum leányiskola matematika katedrájáról, és itt tevékenykedett a két egyetem egyesítéséig. Súlyos betegség következtében innen nyugdíjazták, de még évekig konzultáns professzorként segítette tanácsaival a diákokat és tanártársait. Gergely Jenő /Kolozsvár, 1896 – Kolozsvár, 1974/ a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen végezhette tanulmányait. Az egyetemen olyan nagyhírű professzorok mellett dolgozott, mint Riesz Frigyes, Fejér Lipót és Klug Lipót. 1921-ben Gergely Jenőt meghívták az időközben Szegedre költözött egyetemre, de ő az itthonmaradás mellett döntött. A Mariánum leányiskolában tanított matematikát, majd meghívták az akkoriban alakulóban levő Bolyai Tudományegyetemre, előadó tanárnak, később professzor lett. Amikor a Román Tudományos Akadémia Kolozsváron létrehozta számítási intézetének fiókját, őt is meghívták munkatársnak, s ebben a minőségében itt is dolgozott az intézet megszüntetéséig. 1952-ben, Bolyai János születésének 150. évfordulóján a Bolyai Egyetem matematika karán kiállítást rendeztek. A kiállítás fő irányítói Gergely Jenő és a matematikatörténet előadója, Tóth Sándor voltak. Ebből az alkalomból az egyetem emlékkönyvet jelentetett meg Bolyai János élete és műve címen. E könyv egyik legértékesebb fejezetét, Bolyai Appendixének ismertetését Gergely Jenő professzor írta. A kiállítás anyagát átszállították a marosvásárhelyi Bolyai Múzeumba, ahol egy része ma is megtekinthető. Gergely Jenő széles látókörű, minden iránt érdeklődő, több nyelvet beszélő ember volt. A professzor a Házsongárdi temetőben nyugszik. /Bitay László: Levélbontó – Emlékezés hajdanvolt tanárunkra. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 18./
2009. december 21.
Gazda Árpád 43 éves, kétgyermekes családapa, Kolozsváron él, szabadúszó újságíró és vállalkozó. 1989 decemberében a Tőkés László lelkipásztort védő református gyülekezet „kemény magjához” tartozott, december 17-én hajnalban a parókia épületében tartóztatták le a Securitate emberei. Jelenleg a Krónika, a Heti Válasz és az Inforádió munkatársa. Gazda Árpádot hajnalban elvitték, megverték és többórás betonpadlón való hasalás után kihallgatták, jegyzőkönyvet vettek fel. Egy szobában tizenkét dupla emeletes vaságyra 72 embert zsúfoltak be, ketten aludtak egy ágyon. 20-án este a tömeg nyomására szabadon engedték őket. Kezdetben nagy volt a lelkesedés, majd az 1990. márciusi marosvásárhelyi események kijózanították. A temesváriak tudták, hogy Stanculescu és Chitac tábornokokat azért vezényelték oda, hogy a tüntetéseket elfojtsák, mégis miniszterek lettek az első kormányban. Gazda Árpád újságíróként egyike volt azoknak, akik a temesvári forradalom körüli sűrű ködöt próbálták eloszlatni. A teljes igazság a mai napig nem derült ki, az igazságszolgáltatás még mindig nem mondott ítéletet a forradalom dossziéi ügyében. A magyarság sorsa nem rendeződik megnyugtatóan emellett nincs meg az a nemzeti kohézió, összefogás, ami a diktatúra idején természetes volt. Valentin Voicila, az aradi forradalom vezéralakja tehetséges színész volt, 1989. december 21–22-én az aradi Városháza előtt a tömeg előtt beszélt. Később is vehemensen követelte a magukat súlyosan kompromittált személyek eltávolítását a sajtóból. Aradra érkezett Ilie Matei, a párt akkori Központi Bizottságának titkára, aki lövetni akart, s azt kérte a katonaságtól, hogy forgassa meg a tüntetőkben a szuronyt. – Voicila szerint 1989 decemberében három szakasz különböztethető meg. Az első a spontán népi felkelés Temesváron, amikor a diktatúrát, hazugságokat, hideget és nélkülözést elszenvedni már képtelen tömeg az utcára vonult. A szikra Tőkés László volt, aki mögé felsorakozott a nép. December 20-tól már megújító forradalomról lehet beszélni, a forradalom ugyanis programot feltételez – volt ilyen Temesváron, és 21-től Aradon is. Központi szinten kétségtelenül volt egy titkosszolgálati megegyezés, a hadsereg felső szintjén is – Nicolae Militaru tábornokból nem lehetett volna Moszkva nélkül az, ami lett. A diverzió szerinte a hatalom december 22-én történt átvételéhez fűződik. Voicila húsz év után kiábrándult ember. Egyrészt a szociális helyzet miatt. A másik ok: azok a katonatisztek, akik tűzparancsot adtak ki, tábornokok lettek, akik megtagadták a teljesítését, nyugdíjasok. A harmadik: a politikai rendszer maffiózó, pénzügyi érdekek mozgatják, nem a gondolati vita. Voicila sokszor beszélt a román–magyar megértés, összefogás szükségességéről. Annak idején ő utalta ki az RMDSZ-nek a székhelyet, vehemens támadások érték ezért. Tóth Sándor pedig, az életét az aradi forradalomban áldozott magyar állampolgár, különösen a szívéhez nőtt. Olyan román vagyok, vallja, aki értékeli a magyarokat, azért is, amit Erdélyben tettek, építettek. A forradalmárok számára segélyeket hozó Tóth Sándort halála előtt, december 22-én személyesen is megismerte. December 22-én Voicila figyelmeztette, hogy nagyon veszélyes a helyzet, de ő nagyon bátor ember volt. Voicila amíg él, jelen lesz a román–magyar kapcsolatokban, mert kötelességének érzem leróni a háláját azért, amit Tóth Sándor tett. /Pataki Zoltán, Jámbor Gyula: Húsz év múltán. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 21./
